SMINK 03 & COASTAL SCENTS BRUSHES

by - péntek, február 28, 2014

Mélységes mélyen sajnálom, hogy elvesztem az éterben, de éppen a szakdolgozatírás és influenza tengerében fürdök napok óta, és most jutottam el odáig, hogy energiát gyűjtsek egy bejegyzésre. 
Nagy-nagy örömömet szeretném most megosztani veletek, ugyanis pár hete megérkezett a régen áhított csodálatos Coastal Scents ecsetkészlet, ami egészen pontosan 22 db ecsetet tartalmaz, amik egytől-egyig fantasztikusak, én pedig azóta is örülök a fejemnek, hogy végre rászántam magam a vételre. A különbség ugyanis óriási az eddigi innen-onnan összevásárolt ecsetkéim és ezek között. Abszolút profi csomag, mindenkinek csak ajánlani tudom, itt találjátok meg. A Makeup Plaza is árulja, először ott találkoztam ezzel a csomaggal, de amikor rendelni szerettem volna, pont ki voltak fogyva belőle. Azóta nem tudom hogy áll a dolog, de árban és időben nincs egyébként nagy eltérés szerintem a két hely között. Az eBay-es csomag az UK-ból jött, gyanítom repülővel, ugyanis nagyon gyorsan ideért, szóval akármelyik helyről jó választás lehet. 

csukott állapotban

ééés kiterítve

itt pedig az első smink, amit összehoztam vele :) 



Mi a véleményetek? :) 

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. Kívánságlistás!

    VálaszTörlés
  2. Nem vagyok nagy sminkmester, de egy ilyen ecsetkészletről már régóta álmodozom! *-* Nagyon szép sminket készítettél, és remélem, azóta sikerült kilábalni az influenzából is! :)

    Jelöltelek Téged egy játékban:
    http://highheelsandcakes.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Dóri! :) Igen, sikerült, bár elkapott még egyszer csak sokkal hardcore-abb verzióban.

      Törlés