Petals In The Ashes: 2014

"Az élet kerék, egyetlen ember sem képes sokáig fölül maradni rajta. És végül mindig ugyanarra a helyre fordul vissza."

A fülszöveg: A történelem nem szűkölködött tragikus eseményekben: mindent elsöprő árvizek, pusztító tűzvészek, határokat nem ismerő járványok tizedelték az emberiséget. Ám minden elemi csapásnál nagyobb fenyegetést jelent önmaga számára az ember. A tudomány és technika fejlődésével már-már tökélyre fejlesztette a pusztítás eszközeit, s szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Visszaélt tudásával és hatalmával, megérett a bűnhődésre...
... valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek. Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának. Természetesen közben meg kell szervezni az életet. Vajon elég erősen munkálnak bennük a régi erkölcsi normák ahhoz, hogy újra felépítsék a társadalmat, mielőtt teljesen eluralkodik a káosz? Közösséggé tudnak-e kovácsolódni az elszórt csoportocskák, meg tudják-e őrizni emberségüket. vagy végképp széthullik a civilizáció? Mindeközben a Gonosz sem tétlenkedik. s hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás...
Stephen King lebilincselően izgalmas, hátborzongató epizódokban bővelkedő monumentális regényében figyelmeztet: „Emberiség. vigyázz!”A könyvből négyrészes tévéfilm készült Gary Sinise és Rob Lowe főszereplésével, s maga a szerző is feltűnik a vásznon egy kisebb szerepben.

Be kell vallanom, a Végítélet olyan elementáris hatással volt rám, hogy kellett pár nap, amíg emésztgetem, és csak mostanra jutottam el odáig, hogy leírjam mindazt, amit vele kapcsolatban érzek.

Először is: King egy igazi géniusz, és még csak nem is egyedül a remek történetmesélésen és karakterábrázoláson vagyok ennyire fellelkesedve - hiszen ezekkel már a korábban olvasott művekben is szembesültem, hanem azokon az apró, elcsepegtetett információkon, amiket mindig hozzátesz a történeteihez, és amiből rájössz: ez az ember iszonyú művelt. Szinte mindenhez konyít egy kicsit. De a legjobban kétségtelenül ahhoz ért, hogy megragadjon és magával vigyen mind a sokszáz oldalon keresztül, amit eléd pakolt. A Végítélet az egyik leghosszabb regénye, tudtommal csak a Búra alatt lett ennél terjedelmesebb. Bár azt is olvastam, de be kell vallanom, a két regény a hosszán kívül semmiben sem hasonlít egymásra, sőt, ha mégis össze akarnám őket hasonlítani, azt mondanám, hogy bár a Búra alatt sem volt rossz könyv, a Végítélet minden szempontból magasan veri.

Tudjátok, hogy én eleve imádom a poszt-apokaliptikus témákat, vagyis ha az emberiség kipusztul, engem megvettek kilóra, bármilyen morbidul is hangozzék ez. A Végítélet tehát eleve előnnyel indult a tetszési indexemen, de ettől függetlenül, ha nem lenne ennyire jó, biztosan nem magasztalnám az egekbe. Ám az a helyzet, hogy ennyire jó. Ha őszinte akarok lenni, ez az első King könyv, amiben úgy igazán megszerettem a szereplőket. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de tény, hogy az eddigi regényekben sosem szimpatizáltam egyetlen karakterrel sem ennyire, ahogy ennél a történetnél. Hiába volt szinte tökéletes a Ragyogás, és kedvesaranyos Danny, akkor sem zártam a szívembe. Ahogy letettem a regényt, elengedtem Dannyt és a Panorámát is. A Végítélet Nick-jén, Stu-ján, Tom-ján és Larry-jén viszont képtelen vagyok ilyen egyszerűen túllépni. Ők voltak ugyanis azok, akiket leginkább a szívembe zártam. A gonosz szereplőkkel viszont az eddigi King regényekben sem volt gond, sikerült tisztességesen megutálni mindet, na ez itt sem volt másképp, sokszor rendesen szitkozódtam olvasás közben.

A fülszöveg gyakorlatilag mindent elmond a cselekményről, amit jelentősebb spoiler nélkül el lehet róla árulni, mégis annyit tudnék áradozni erről a történetről...
Tudom, hogy King minden könyvében méltatom a remek történetmesélést és azt, ahogy az alapoktól építkezve alkot egy hatalmas, kerek egész és minden részletében tökéletesen kidolgozott sztorit, és most sem fogok másként tenni. A Végítélet iszonyú szemléletesen mutatja be az emberiség természetét, azt, ahogyan világméretű katasztrófákra reagálunk, és azt is, hogy mégis mennyire sokszínűek és különbözőek vagyunk. Olyan emberi értékeket és tulajdonságokat sorakoztat fel a regény, amelyek rendesen elgondolkodtatnak saját magunkkal kapcsolatban is, hogy ezekkel mi vajon mennyiben rendelkezünk. Valamint a választás fontosságát is végig kihangsúlyozza, megmutatja, hogy minden egyes döntésnek megvan a maga következménye, amiért igenis vállalnunk kell a felelősséget, és nem bújhatunk ki alóla. Ez volt az a King regény, ami a leginkább elgondolkodtatott és a legtöbbet nyújtotta lelkiekben is, éppen az imént felsoroltak miatt.
Érzelmileg tehát nagyon erős hatással volt rám, bevallom a végét meg is könnyeztem, mert olyannyira magával ragadott a történet. Rosszat azt hiszem nem is igen tudok róla mondani. Több helyen olvastam, hogy lassú folyású és így unalmas helyenként, én viszont ezt abszolút pozitívnak éreztem most. Hiszen ha belegondolunk, egy ilyen súlyú és méretű történetet nem is lehet nagy adagokban, sietősen lenyomni az olvasó torkán. Ezt emészteni kell, mert úgy gondolom pontosan ezzel a céllal íródott.
Ahogy a könyvet leraktam már töltöttem is le a 4 részből álló, 1994-ben készült filmsorozatot. Tetszett, tetszett, de természetesen nyomába sem ért a könyvnek. Mindenesetre szórakoztató volt, és a többi adaptációhoz képest meglepően hűen követte a könyvbéli eseményeket, mindössze pár eltérést találtam. Ráadásul lassan jön az új film, és állítólag a forgatókönyvre már King is áldását adta. Szóval ahogy a Végítélet könyvverzióját, úgy a filmet is nyugodt szívvel ajánlom tulajdonképpen bárkinek. Azt hiszem jelenleg ez a legnagyobb kedvencem tőle. Olvassátok, nézzétek, biztosan nem bánjátok meg!

"Lehet, hogy az embert Isten képére alkották, de az emberi társadalmat az Ő ellenlábasáéra, és a társadalom folyton hazafelé igyekszik."

2 megjegyzés

Cini engem is meginvitált, hogy töltsem ki ezt a kis kérdéssort, én pedig boldogan vállalkoztam a dologra, ugyanis - ahogy azt mindenki tudja, aki egy ideje követ - IMÁDOK olvasni, és nem véletlenül nyomtam be a Caps Lock-ot.

1. Szoktál nassolni olvasás közben?

Nem igazán jellemző, már szerencsére maga a nassolás sem. Régen előszeretettel olvastam evés közben, de miután sok könyvemet érte az a megrázkódtatás, hogy egy-egy pacni csúfítsa el az oldalaikat, leszoktam róla.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Vizet, kávét, teát, bármit. Régen iszonyú sokat kakaóztam, de mióta kiderült, hogy én és tej nem szeretjük többé egymást, fájó szívvel lemondtam a kedvenc bekuckózós italomról. Mostanság csak nagy ritkán engedem meg magamnak, de olyankor hűűű, nyammii.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Nem vagyok ki a gondolattól, de még sosem jutott eszembe beleírni egy könyvbe sem. Mégis minek?

4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben?

Most már könyvjelzővel, régen viszont széthajtva tettem le őket. Nem tudom miért, egyszerűen csak így esett jól, a könyvjelző gondolatától is irtóztam. Azonban beláttam, hogy ez így nagyon elcsúfítja a könyveket, szóval váltottam. Azt hiszem sokat használt, hogy felnőttem. :D

5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?

Bárhol le tudom tenni, nem vagyok megszállott "fejezetvégétvárós" olvasó.

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?

Haha, nem. :D Ezen a kérdésen felnevettem, mert elképzeltem, ahogy könyveket hajigálok keresztül a szobámon. Tankönyvekkel megesett, hogy a nagy tombolás közepette földhöz vágtam őket, de más könyvet sosem jutna eszembe eldobni. Ha idegesít egyszerűen csak leteszem, és egy kicsit sajnálom a pénzt, amit ráköltöttem. Na igen, nagy hibáim egyike, hogy nem vagyok hajlandó könyvet kölcsönözni, mindig meg akarom venni amit olvasok, mert minél nagyobb az a könyvtár, annál jobb. :)

7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Igen, csak tudjam már, hogy miről olvasok.

8. Mit olvasol most?

Stephen King Végítéletét. Elképesztően jó, de komolyan. Ez a pasi egy géniusz.

9. Milyen könyvet vettél legutóbb?

Ismét elkapott az uralkodóházak iránti rajongás, úgyhogy a Sissi könyvgyűjteményemet bővítettem Brigitte Hamann Erzsébet királyné című cseppet sem rövid művével. Egy online antikváriumban találtam rá.

10. Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?

Nincs. Teljesen mindegy, hogy hol vagy hogy mikor olvasok, a lényeg úgyis a könyv, és az, hogy kikapcsolódhatok. Általában az ágyamon szoktam begubózni, és a legidétlenebb testhelyzetekben vagyok képes olvasni.

11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Hm, nem is tudom. A sorozatoknak számomra mindig volt egy különleges hangulata, amit az újabb részre való várakozás és izgalom ad, és hogy komoly karakterfejlődést lehet általuk véghezvinni. Van, amikor egyetlen könyv kevés, hogy kerek egész történetet alkosson, és ne maradjon hiányérzet az olvasóban, amiatt, hogy vajon mi történt a kedvenc karaktereivel azután, hogy a könyv befejeződött... Szóval azt hiszem a sorozatokra voksolok.

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Minden barátomnak vagy ismerősömnek, aki tanácsot kér tőlem azzal kapcsolatban, hogy mit olvasson általában igyekszem olyan műveket ajánlani, ami az érdeklődési körének megfelel. Vannak barátnőim, akik kizárólag limonádékat és szerelmes regényeket hajlandóak olvasni, rájuk hiába is próbálnék rábeszélni egy Kinget. De a kedvenceimet előszeretettel dicsérem és ajnározom bárkinek, és ezzel gyakran sikerül felkelteni az érdeklődést. Kedvencből pedig rengeteg van. :D

13. Hogy rendszerezed a könyveidet?

Sehogy. :D A káosz híve vagyok, azok a könyvek amik nagyjából egyforma méretűek, egymás mellé kerülnek. Gyakorlatilag ez a rendezőelvem. :D Na jó, Müller és Coelho könyvei össze vannak rendezve egymás mellé egy kupacba, na meg a sorozataim is szépen sorban csücsülnek a polcon, ahogy kell.

Én nem akarok megnevezni senkit, akinek tetszettek a kérdések egészen nyugodtan fogja és vigye, és ha gondoljátok, linkeljétek be ide a saját válaszaitokat. :)

No megjegyzés

9 megjegyzés

8 megjegyzés

Úgy akartam kezdeni, hogy kisebb szünet után... de ránéztem az előző poszt dátumára és rögtön elszégyelltem magamat. Mindenesetre mentségemre szóljon, hogy nem lazsálással töltöttem az elmúlt hónapokat, és nem is az ihlet hiánya tartott távol a blogtól, csak éppen időközben közgazdász lettem és átvettem életem első diplomáját. :)

Májusban minden a szakdolgozat körül forgott, és még le sem csengett az öröm, hogy végre kész és túl vagyok rajta, vehettem is elő a záróvizsga tételeimet, amikkel egy csodálatos hónapot töltöttem együtt, éjjel és nappal is hű társaim voltak és már az ideg összeroppanás határán jártam, mire elérkezett az államvizsga napja. Nem viccelek, iszonyat kemény hónap volt, a napok úgy röppentek el a fejem fölött, hogy észre sem vettem, fogalmam sem volt hányadika van éppen, én csak visszaszámoltam, és az idő az "x nap van még az államvizsgáig" számítására korlátozódott. Azután hirtelen véget ért, mázsás súlyok gördültek le a vállamról, és végül, két hete átvehettem a diplomámat. Azóta a pihenés vs. rohangálás vette át a szerepet, hol tengernyi időm volt, hol pedig úgy éreztem, hogy kevés ez a 24 óra a napból. Nagyon sok időt töltök itthon a családdal, vigyázok a keresztlányomra, eljárok a barátaimmal, de természetesen a könyveket ez idő alatt sem hanyagolom, sőt.

Az én ízlésemről egyébként tudni kell, hogy - mint jómagam is - igen szélsőséges. A személyiségem is a reménytelenül romantikus és a kíméletlenül realista között ingadozik, ennél fogva élek halok a romantikus regényekért, az angol klasszikusokért, kívülről fújom a Jane Eyre-t, de az Elfújta a szélnél sem volt egy időben nagyobb kedvencem. Szeretem a történelmet, a kosztümös filmeket és történeteket, és minden vágyam, hogy életem során annyi ódon kastélyt és várat látogassak meg, ahányat csak tudok. Könnyen bele tudok feledkezni egy limonádé tiniregénybe, ahol 13 éves lányok problémáiról olvasgatok, és közben szurkolok, hogy a végén mégis észrevegye őket az áhított fiú. Szóval nagyon szeretem Jacqueline Wilson és Meg Cabot munkáit, mert ezek azok a könyvek, amik úgy szórakoztatnak, hogy közben nem kell gondolkozni, csak sodródni az eseményekkel, és totálisan kikapcsolnak.

De aztán meg ott van a másik véglet, hogy vágyom az izgalomra, a valaha volt legkedvesebb természetfölötti teremtményeim a zombik, vérfarkasok, vámpírok és varázslók, imádom a borzongató történeteket, szeretem, ha fröcsög a vér, és megoldatlan rejtélyeket kell felderíteni. Éppen ezért marad örök kedvenc az elején szinte tökéletes Anita Blake sorozat, ami a vámpírok és vérfarkasok világába kalauzol bennünket, nagy adag erotikával megfűszerezve. De szintén a kedvencemmé nőtte ki magát, és máig lenyűgöz a mesteri kifolgozásával Cronin Szabadulása, mert a zsenialitás határát súrolja, minden tekintetben. Az apokaliptikus világkép, a vírus, az elkorcsosult emberiség, csillagos tízes. És a legapróbb részletekig ki van dolgozva, a múltra és a jövőre vonatkozóan egyaránt. Kingről meg gondolom nem kell túl sokat mondanom, mindenki ismeri és a legtöbben szeretik, én sem vagyok ezzel másképp, eddig még sohasem okozott csalódást. Szóval ja, romantika és horror, ötletem sincs hogyan jött ez össze, de ha nagyon szélsőségesen akarok fogalmazni, tulajdonképpen ez a két fő vonala van az ízlésvilágomnak.

Szóval ezen logika mentén, és a limonádé kikapcsolódás után vágyakozva kötöttem ki Leiner Lauránál, akinek a könyveiről már sokat hallottam - és akinek a munkásságát mára teljesen ki is végeztem. Mivel a Szent Johanna már sokszor szembe jött velem, így először erre a sorozatra esett a választásom, és őszinte leszek: nemhogy nem bántam meg, de a kedvencek közé került már az első kötet után. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a könyvsorozat iszonyú sokat segített a felkészülés napjaiban, mondhatni a támaszom volt az egy hónap alatt, amíg álló nap a tételeimmel baszakodtam, és végre éjszaka, lefekvés előtt hozott egy kis megnyugvást a gondolataimnak. Teljesen kikapcsolt, ellazított, és máig vallom, hogy sokszor csak azért tudtam elaludni éjjel, mert előtte sikerült ellazulnom valamelyik Szent Johanna résszel.

Nem állítom, hogy hibátlan könyvek, hogy néha nem kaptam idegbajt a szereplőktől, vagy, hogy teljesen reális képet fest a mai fiatalságról, mégis van benne valami, ami elvisz magával, olyannyira, hogy falod a sorokat, és nem tudod letenni, mert csak még egy oldal, meg még egy, meg még egy utolsó. Én legalábbis így voltam vele. A leírás naplószerű, egy 15 éves leányzó, Rentai Reni kezd naplóírásba és a gimnáziumban eltöltött 4 évét követhetjük végig 9 könyvön keresztül - minden félév kapott egy könyvet, de a 12. év második fele két kötetbe fért bele.

Mint mondtam, a szereplők néha a halálba idegesítettek, Laura gyakran kriminálisan lebutította a karaktereit, és lehetetlen volt elhinni, hogy ezeket a kamaszokat nemhogy középiskolába, de egy elit magángimibe felvette volna bárki is. És bár tudom, hogy ezekkel a sarkításokkal akart életet és karaktert adni a szereplőknek, és nyomatékosítani, hogy a legtöbbjük nem egy észlény, néha mintha valóban retardáltakról olvastam volna, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy bármely mai kamasz így viselkedjen, főleg 17-18 évesen.

Ám ha ezektől eltekintettem egy nagyon szórakoztató történet kerekedett ki a sorokból, nem ritkán visítva röhögtem a poénokon, mert a többségük tényleg ütősre sikerült. A hiányosságok ellenére is igazán megkedveltem az osztályt, szinte egynek éreztem magamat közülük, és annyira jó volt visszatérni gondolatban a tini éveimbe, és felidézni, hogy mennyire szép időszak is volt az... Az első nagy szerelem - bár nekem az a mai napig tart - semmivel össze nem hasonlítható érzése, a szárnypróbálgatások, a barátságok és a megismételhetetlen sulis élmények, az, ahogyan ebben az időszakban ismerkedünk önmagunkkal és tanuljuk meg, hogy hogyan viselkedjünk másokkal... mind-mind visszaköszön a lapokról. És jó volt ebben elmerülni, kikapcsolni, újra 16 évesnek lenni, álmodozni, vágyakozni, átélni ezeket az érzéseket. Szóval mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik ezt a stílust, kikapcsolódásra és nevetésre vágynak, és szeretnének kicsit nosztalgiázni. Nem fogtok csalódni a Szent Johannában, ígérem.

Azóta Laura másik két megjelent könyvét, a Bábelt és az Akkor szakítsunk-ot is elolvastam. Ezekre kíváncsiak lennétek?

4 megjegyzés

A bejegyzés címe valószínűleg ismerősen cseng a Beyoncé-fanok számára, és tudják, hogy a dalszövegben megtalálható ez a sor is:
"... perfection is a disease of a nation..."

És ebben Bee-nek megint tökéletesen igaza van. Haha, tökéletesen. Nekem meg totál elegem van ebből a szóból.

Éveken keresztül undorodtam a saját testemtől és nem volt soha egy nyugodt nyaram, csak mert benyaltam én is a média folytonos üzenetét arról, hogy ha nem úgy nézel ki, mint a szupermodellek a kifutón, akkor selejtes vagy, és nem lehetsz tökéletes. Ez egy faszság. Már bocsánat.

Habár az utóbbi két évben az életem szerves részévé nőtte ki magát a sport és az egészséges életmód, nem azért csinálom, hogy a végén én is egy 45 kilós piszkafa legyek, hanem a saját egészségem és önbecsülésem kedvéért. Persze, nálam is a tökéletesség iránti vággyal kezdődött. Azután szépen lassan rájöttem, hogy olyan, hogy tökéletes nem létezik. Olyan, hogy minden nap megküzdesz önmagaddal önmagadért, hogy minden nap teszel egy lépést előre az egészségedért és azért, hogy jól érezd magad a bőrödben, olyan viszont nagyon is létezik! Az igenis kell, hogy létezzen! Még ma sem tetszik egészen, amit a tükörben látok, de nagyságrendekkel előrébb vagyok ahhoz képest, ahonnan két évvel ezelőtt elindultam. Ez egy borzasztó lassú folyamat, és éppen ezért nem is látványos, hiszen aminek hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy megváltozzon, azt a hosszú hónapok alatt meg is lehet szokni. Éppen ezért kellenek a képek, hogy emlékeztessenek arra, honnan indultam, és lássam, hogy igenis, itt történik valami!

Szóval ne a tökéletest keressétek, mert annak csak elkeseredés lesz a vége. Azt úgysem találjátok meg magatokban, hiszen, had tippeljek: ti is százszor olyan kritikusak vagytok saját magatokkal szemben, mint a többi emberrel. Viszont önmagadból a legjobb még meglehet. Önmagad legjobb verziójává még akármikor elkezdheted kikupálni magadat, és hogy őszinte legyek, ez a legjobb, amit saját magadért tehetsz. Valaha is. Az önbizalmad és a kisugárzásod sírva fog hálát rebegni, ha elkezdesz végre tenni valamit azért, hogy előkeresd azokat a pozitív adottságokat, és kihozd belőlük a maximumot.

Vegyünk engem: homokóra alkat, vaskos combokkal és hatalmas fenékkel. Felül nem ritkán csontos, alul meg rezgős. Elég szomorú, na de nem kötelező nekem ezzel együtt élni! Ha már nagy fenék, akkor az a fenék lehet feszes és kerek, ha már felül csontos, akkor oda akár lehetne izmokat is pakolni.

Ezt dobta a gép, akkor már hozzam ki belőle a legjobbat. Emellett út közben rájöttem, hogy nem is vagyok én olyan szerencsétlen, főleg mivel ha pasi lennék, pontosan ez a típus lenne a zsánerem. A nagy fenék, lapos has, szép, tónusos vállak és combok. Számomra ez a típus testesíti meg A NŐT. De ez csak az én véleményem, és az én adottságaim. (No meg ettől még borzasztóan távol vagyok.)

Sokan vannak, akik imádják a hosszú lábakat, a törékeny, madárcsontú lányokat pici cicivel és fenékkel. Ha ilyen alakkal vagy megáldva, de mégsem vagy vele megelégedve, mert teszem azt, nem vagy elég feszes, hidd el, egy kis súlyzós edzés akárkiből és akármiből csodát varázsol. És ezekből az alkatokból lehet csak az igazi überbrutál formákat kihozni.

Alma alkat, értem én, meg több tíz kiló súlyfelesleg. Na de láttunk mi már karón varjút, meg mínusz 20-30 kilókat röpködni, és ha nem is lesz az ilyen alkatú lányokból soha XS-es méret (és nem is kell, hogy legyen!) azért efféle gyönyörűség még akármikor lehet. És lássuk be, iszonyú dögösek ezek a csajok!

De bizony kitartással hegyeket tudunk megmozgatni, ez örök érvényű igazság. Formásból még formásabbat, nagy darabból extra csinosat. Ehhez semmi más nem kell, csak megingathatatlan elhatározás és AKARAT.

Tökéletes nem létezik. A sztereotípiák pedig halálosak. Ne máshoz mérd a saját kinézetedet, csak állj oda a tükör elé, és alaposan nézd meg magad. Mi az ami tetszik? Mi az ami nem? Változtatni mindenen lehet, de véletlenül se azért, mert nem hasonlítasz egy VS modellre, csakis azért, ha nem hasonlítasz, arra aki lenni szeretnél, aki lehetnél. Ha te elfogadod magad úgy, ahogy vagy, az remek! Ám ha nem, és nem tetszik, amit látsz, igenis hozd ki magadból azt, ami benned van. Mert mindig van jobb, mindig van feljebb. És nem a társadalomnak. Nem. Annak, akit a tükörben látsz. És nem, soha nem leszel hibátlan. Mindig lesz, ami nem fog tetszeni. De ennek ellenére az a sok munka, amit magadba fektetsz, meg fogja hozni a gyümölcsét, és azt biztosan észre fogod venni. Tiszteld magad eléggé ahhoz, hogy nem törődsz bele zokszó nélkül abba, ami nem tetszik. Tiszteld a testedet, mégpedig úgy, hogy megadod neki a legjobbat!

4 megjegyzés

Sok dolog történt az elmúlt egy hónapban, gyakorlatilag teljesen megváltozott pár eddig állandó pontja az életemnek, szóval ezidáig azzal voltam elfoglalva, hogy hozzászokjak az új állapotokhoz. Azonban tudom, hogy mostanság nagyon elhanyagolom a blogot, pedig tényleg nagyon szeretem, és fontos a számomra. Szóval most hoztam egy kis képválogatást az elmúlt hetekből, ami legyen egyben egy bocsánatkérő poszt is, amiért ennyire régen írtam, illetve néztem errefelé.

Ez a kép a konyhaművészetemet hivatott bemutatni - haha. Zabkása variációkat, zabpalacsintát, valamint édesburgonyába töltött pikáns, csípős szószban főtt rákocskákat láthattok felvonultatva. Esküszöm, a zab a világ nyolcadik csodája, tápláló, egészséges és finom. Melegen ajánlom mindenkinek (pedig nem csak melegen jó, muhahaha), főleg azoknak, akik tévesen abban a hitben élnek, hogy a zabkása szar. Mert nem az, a zabkása csodásmesés és ráadásul rengeteg módon variálható. Itt éppen egy étcsokis-banános, és egy mogyorós verziót láthattok. A mogyorósba tejszínes mogyoró aroma került, amit esküszöm magában is akármikor felhajtanék, olyan fantasztikus illata van... Mindig vissza kell fogjam magamat, amikor lekerül a kupak. Mivel tejet (illetve bármiféle tejterméket) már nem ehetek - a tejfehérje bontó enzimem bemondta az unalmast, ennél fogva semmilyen tápanyagot nem tudok felvenni a tejből, simán csak átmegy rajtam. Szóval annak érdekében, hogy ez később ne okozzon allergiás reakciót, vagy esetleg súlyosabb problémát, nulláztam a tejtermékeket, a keményebb sajtokat kivéve. Úgyhogy emiatt már szinte az összes Alpro italt végigkóstoltam, és jelentem a vaníliás rizs és a mogyoró a legkirályabb közülük. A fent látható kásácskák is rizsitalból készültek, nyami.

Amikor nagy kabátvadászatban voltam, akkor próbáltam fel ezt a darabot a NewYorker-ben. Azóta is fáj érte a szívem, ugyanis nem őt hoztam haza, és kezdem komolyan bánni a dolgot.
Mellette a Misha Perfect Cover BB krémet láthatjátok, ami erősen pályázik az "Életem legjobb vétele" posztra, ugyanis TÖKÉLETES. A koreaiaktól indult az egész BB krém mánia, és jelentem, valóban ők ennek a témának a koronázatlan királyai. Nem csak, hogy ez a csoda tökéletesen fed és ápol, de isteni az illata is, és elég belőle egyetlen pumpálás az egész pofimra. Imádom.
Legalul az aktuális körmöm pompázik, abszolút váratlanul és teljesen meglepő módon szegecses lett. No még ilyet... Emellett rajzolni is szoktam, ezt a kemény szuperhőst a szerelmemnek készítettem Valentin-napra.

És végül a beauty szakasz. Felül a szépségsarkocskám látható, egy távoli és egy közelebbi képen. Ebben/ezen a szekrényben/en tárolok gyakorlatilag mindent, amit a fejemre/testemre kenek, fújok vagy aggatok. :D Emellett itt vannak a vitaminjaim, az allergia-gyógyszerem és az étrend-kiegészítőm is. A szekrény mellett pedig ott a "gyúrós" szakasz, a tojásfehérjém, az L-karnitinem, és jelenleg egy zacskó Isotec Endurance figyel.
Középen a Glamour-napok termése látható, egy s.Oliver saru, egy Orsay táska, amivel két hete szemeztem már, illetve egy csini Maybelline rúzs. Régen volt utoljára ilyen termékeny számomra ez a pár nap, a legutóbbiakon ugyanis gyakorlatilag semmit sem találtam. Alul pedig egy korábbi vásárlás termése, ezt a farmerkabátot hoztam haza a fenti zöldes helyett. Az Essence bronzosítója és a Garnier szemkörnyékápolója is nagyon bevált, de az ajakápolóra nem találok szavakat, kábé csak a vááááááóóóóó jut eszembe. Isteni illata van, és ráadásul rögtön totálisan felpuhítja az ajkaimat, emellett nagyon tartós. A Müllerben akadtam rá, és biztos, hogy újra fogom vásárolni.

És így a végére: ezer és egy bocsi a kimaradásért, összekapom most már magam! :)

4 megjegyzés

A BLOGGER

KÖVESS ITT IS

Kedvencek

Legutolsók

Instagram

BLOGLOVIN FELIRATKOZÁS

KÖNYVMOLY VAGYOK

Blog Archive

Ti