Semmi formabontót nem jelent a cím, csak hogy végre valahára, hosszú idő után ismét itt tudok lenni, ami már lassan tényleg egy újrakezdésnek tűnik számomra. Rengeteg bejegyzésötlet, téma fordult meg a fejemben az elmúlt hetekben - azért egy kis designváltást muszáj volt már eszközölni - de semmi időm, hogy ezt meg is valósítsam. Tényleg a design hogy tetszik? :)
Ahogy ígértem, írni fogok a diéta-projektről is, mert végre-valahára úgy néz ki, sikerül is beindítani. Tegnap megvolt a PSz vizsgám is, és bár nem állítom, hogy maradéktalanul sikeresnek bizonyult (vagyis a gyakorlatot - remélhetőleg csak azt - biztos újra kell majd írnom) de nekifutottam, rengeteget tanultam, és legközelebb már könnyebb lesz. Természetesen a fellélegzés teljes egészében még messze van, ugyanis a június telve lesz vizsgákkal, de most olyan szinten lett könnyebb a lelkem, hogy máris derűsebben tekintek a jövőbe. Ma egy pár képet hoztam, ugyanis szerencsére feltorlódott egy pár újdonság - értsd: mostanság elég sokat vásároltam - szóval bemutatom a szerzeményeket.

- így néznek ki felkenve (az első kép a vonaton, telefonnal készült, nem kötött le eléggé a tanulás) -

Ennyi lett volna így csokorba gyűjtve a mutogatósdi, ígérem, jövök még a héten, és igyekszem most már megsűríteni a jelentkezéseim számát. Úgy érzem ennek eleget is tudok tenni júniusban, próbálom majd úgy beosztani az időmet, hogy a vizsgák között azért tudjak rendszeresen írni, mert most is már rettentően hiányzott. Jó tanács: ne menjetek egyetemre! Na jó, természetesen csak vicceltem, tanuljatok, okosodjatok ezerrel, de tény, hogy vannak periódusok, amikor a hátam közepére nem kívánom az oly' szeretett GTK-t. Ez is egy ilyen periódus, de lesz ez még így sem. Megoldom ezt is, ahogy eddig is mindent.

jobb oldalt pózolunk Gáborral mindketten ;)

Igen, mindig lemaradok ezekkel a fránya Hearts-os bejegyzésekkel, elrepülnek felettem a napok. Na persze szerencsére mióta sikerült a PSz ZH-m (vííííííííí!!!),  nem eseménytelenül. Rengeteg programot sikerült belezsúfolni ebbe az egy hétbe, a legutóbbi még elég friss és nagy hatással is volt rám, de erről majd egy másik bejegyzésben.
Most még annyit tennék hozzá, hogy megint megtiszteltek a Best Blog díjjal, amin teljesen el vagyok képedve. Nem is számítottam rá még először sem, nemhogy így másodjára... Most Blondie a barking Blondie szerkesztője gondolt rám, amit ezúton is még egyszer nagyon köszönök! :)
De akkor most következzenek az áprilisi szívecskék, mert nem is lenne nélkülük teljes a hónap.

Az a helyzet, hogy nekem nincsenek ám nagy ambícióim. Mármint a bloggal kapcsolatban. Sosem hittem, hogy valaha is többszázas olvasótáborom lesz, és ha őszinte akarok lenni, nem is igen vágyom rá, mivel az már - számomra - egy komoly felelősség lenne. Több száz ember előtt szerepelni, kiadni magam, és így is önmagamnak maradni, az nagy falat. Viszont annak borzasztóan örülök, hogy ha csak ez a maréknyi ember is, de rendszeresen feljön és elolvassa a firkálmányaimat.
És most kaptam egy díjat, aminek nagyon nagyon nagyon örültem. :) Bloggerinák osztogatják egymás közt, nekem Cini - När alla säger nej, ska jag säga ja . . . avagy mert én másképp gondolom - adta. Teljesen feldobott, mert mindig is blogoltam, aztán folyton abbamaradt, feladtam, elment a kedvem, de itt már biza 3 kerek hónapja írogatok nektek, és eszem ágában sincs abbahagyni, már csak azért sem, mert érnek visszajelzések, és bizony nagyon pozitívak.
Szóval, a szabályok.

Nem lett volna értelme kritikát írni a címbe, ugyanis szinte semmiféle kritikát nem tudok megfogalmazni ezzel a történettel kapcsolatban. Egyedül azt sajnálom, hogy még csak most jutott el hozzám - habár talán ez nem is akkora baj, legalább nem kell olyan sokat várnom a folytatásra.

Sok helyen, sokféle kritikát olvastam róla, azonban egy dologban mindegyik egyetértett: A szabadulás egy remek könyv. Nincs ezen mit ragozni, egyszerűen olyan alapossággal és részletességgel meséli el a sztorit, mintha valóban megtörtént volna. Cronin mindenre gondolt. A lehető legnagyobb aprólékossággal kezdi a történetet, a főszereplő, Amy életét konkrétan születésétől kezdve követhetjük végig. A bevezető rész gyakorlatilag 300 oldalon keresztül tart, ugyanis a vírus megalkotásának alapötletétől jutunk el a megvalósításig, majd az elszabadulásig, és a ma ismert világ megszűnéséig. Sok poszt-apokaliptikus történetet ismerek, láttam és olvastam már, de ez mind közül a legmeggyőzőbb. Remek a szereplők bemutatása, és a világleírás egyaránt. Az pedig, hogy nem csak egy síkon zajlik a történet, a zsenialitás határát súrolja. Cronin tehát nem csak a múltat és a jelent mutatja meg nekünk, de a bevezető után mintegy 100 évet ugrik az időben, ami a kihalt világban megmaradt maroknyi túlélő boldogulását írja le. Emellett pedig ott van a harmadik szál, amikor 1000 évvel a vírus kirobbanása után felderített és nyilvánosságra hozott dokumentumokat olvashatunk, amelyek mind egy konferencián kerülnek bemutatásra. Itt nem jelennek meg a szereplőket, mindössze csak a konferencia idejét és helyét írja le a szerző, így tehát egyértelművé válik számunkra, hogy van folytatás, az emberiség nem hal ki teljesen.

Tényleg lesz ugyanis folytatás. Már A szabadulás sem rövid, cirka 800 oldalról beszélünk, és várhatóan a következő két kötet is hasonló hosszúságúnak ígérkezik. Zene füleimnek.
A következő könyv címe A tizenkettő lesz, amely utal a 12 tesztalanyra, akiken a vírus kifejlesztését elkezdték. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de a könyv kiindulási pontja alapvetően egy rendkívül okos, de felelőtlen tudós, és a hataloméhes, még felelőtlenebb kormány kíváncsisága és telhetetlensége. Olyan szert akarnak létrehozni, amely megnöveli az emberek teljesítőképességét, és természetfeletti hosszúságú életet biztosít, betegségek nélkül - mindezt a kormány nyilván háborús célokra szánja, gyakorlatilag szuper katonákat, fegyvereket hoznának létre. Csak mint mindig, hiba csúszik a gépezetbe, és a 12 halálra ítélt rab, akiken a kísérleteket végzik, elszabadul. Ekkor felborul a világ rendje, és megkezdődik a rettegés a sötétségtől. A vírust ugyanis egy dzsungelben honos denevérfaj hordozza, így maguk a fertőzöttek is denevérhez hasonlatos tulajdonságokkal kezdenek rendelkezni, vagyis többek között nem bírják a napfényt. Direkt nem használtam a vámpír szót, ugyanis itt nem egészen erről van szó. Inkább mintha vámpírok, zombik és mutáns szörnyek keresztezése születne meg előttünk a könyv lapjain.


Ennél jobban nem szeretnék belemenni, a lényeg, hogy engem teljesen elképesztett az író. Nem is tudom mikor olvastam utoljára ilyen mesterien összerakott történetet, amelynek az ezernyi részlete, apró darabkája ennyire egymásra épült volna, és tökéletes egységben kezdett összeállni, ahogy haladtam előre a történetben. Rettentően kíváncsi vagyok a folytatásra, sőt, elvileg film is készül belőle, bár azzal kapcsolatban elég nagy a csend. Mindenesetre mindenkinek ajánlom, aki kicsit is szereti a sötétebb hangulatú, horroros fantasy sztorikat, biztos vagyok benne, hogy kedvenc lesz belőle.