Júliusban valahogy nem sikerült sok kedvencet avatni, meg igazság szerint egyszerűen elrepült a hónap, legalábbis nekem. Mire felocsúdtam már vége is lett, aztán meg el kellett gondolkoznom rajta, hogy mik is voltak azok a dolgok, amiket nagyon szerettem a legforróbb nyári hónapban. De végül, nagy nehezen csak sikerült őket összeszednem, lássuk!

Ránk virradt június első napja, úgyhogy összeszedtem gyorsan, hogy mik voltak azok a termékek/dolgok májusban, amiket különösen szerettem és gyakran nyúltam utánuk.

"Az élet kerék, egyetlen ember sem képes sokáig fölül maradni rajta. És végül mindig ugyanarra a helyre fordul vissza."

A fülszöveg:  A történelem nem szűkölködött tragikus eseményekben: mindent elsöprő árvizek, pusztító tűzvészek, határokat nem ismerő járványok tizedelték az emberiséget. Ám minden elemi csapásnál nagyobb fenyegetést jelent önmaga számára az ember. A tudomány és technika fejlődésével már-már tökélyre fejlesztette a pusztítás eszközeit, s szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Visszaélt tudásával és hatalmával, megérett a bűnhődésre...
... valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek. Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának. Természetesen közben meg kell szervezni az életet. Vajon elég erősen munkálnak bennük a régi erkölcsi normák ahhoz, hogy újra felépítsék a társadalmat, mielőtt teljesen eluralkodik a káosz? Közösséggé tudnak-e kovácsolódni az elszórt csoportocskák, meg tudják-e őrizni emberségüket. vagy végképp széthullik a civilizáció? Mindeközben a Gonosz sem tétlenkedik. s hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás... 
Stephen King lebilincselően izgalmas, hátborzongató epizódokban bővelkedő monumentális regényében figyelmeztet: „Emberiség. vigyázz!”A könyvből négyrészes tévéfilm készült Gary Sinise és Rob Lowe főszereplésével, s maga a szerző is feltűnik a vásznon egy kisebb szerepben.

Be kell vallanom, a Végítélet olyan elementáris hatással volt rám, hogy kellett pár nap, amíg emésztgetem, és csak mostanra jutottam el odáig, hogy leírjam mindazt, amit vele kapcsolatban érzek. 

Először is: King egy igazi géniusz, és még csak nem is egyedül a remek történetmesélésen és karakterábrázoláson vagyok ennyire fellelkesedve - hiszen ezekkel már a korábban olvasott művekben is szembesültem, hanem azokon az apró, elcsepegtetett információkon, amiket mindig hozzátesz a történeteihez, és amiből rájössz: ez az ember iszonyú művelt. Szinte mindenhez konyít egy kicsit. De a legjobban kétségtelenül ahhoz ért, hogy megragadjon és magával vigyen mind a sokszáz oldalon keresztül, amit eléd pakolt. A Végítélet az egyik leghosszabb regénye, tudtommal csak a Búra alatt lett ennél terjedelmesebb. Bár azt is olvastam, de be kell vallanom, a két regény a hosszán kívül semmiben sem hasonlít egymásra, sőt, ha mégis össze akarnám őket hasonlítani, azt mondanám, hogy bár a Búra alatt sem volt rossz könyv, a Végítélet minden szempontból magasan veri. 

Tudjátok, hogy én eleve imádom a poszt-apokaliptikus témákat, vagyis ha az emberiség kipusztul, engem megvettek kilóra, bármilyen morbidul is hangozzék ez. A Végítélet tehát eleve előnnyel indult a tetszési indexemen, de ettől függetlenül, ha nem lenne ennyire jó, biztosan nem magasztalnám az egekbe. Ám az a helyzet, hogy ennyire jó. Ha őszinte akarok lenni, ez az első King könyv, amiben úgy igazán megszerettem a szereplőket. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de tény, hogy az eddigi regényekben sosem szimpatizáltam egyetlen karakterrel sem ennyire, ahogy ennél a történetnél. Hiába volt szinte tökéletes a Ragyogás, és kedvesaranyos Danny, akkor sem zártam a szívembe. Ahogy letettem a regényt, elengedtem Dannyt és a Panorámát is. A Végítélet Nick-jén, Stu-ján, Tom-ján és Larry-jén viszont képtelen vagyok ilyen egyszerűen túllépni. Ők voltak ugyanis azok, akiket leginkább a szívembe zártam. A gonosz szereplőkkel viszont az eddigi King regényekben sem volt gond, sikerült tisztességesen megutálni mindet, na ez itt sem volt másképp, sokszor rendesen szitkozódtam olvasás közben. 

A fülszöveg gyakorlatilag mindent elmond a cselekményről, amit jelentősebb spoiler nélkül el lehet róla árulni, mégis annyit tudnék áradozni erről a történetről... 
Tudom, hogy King minden könyvében méltatom a remek történetmesélést és azt, ahogy az alapoktól építkezve alkot egy hatalmas, kerek egész és minden részletében tökéletesen kidolgozott sztorit, és most sem fogok másként tenni. A Végítélet iszonyú szemléletesen mutatja be az emberiség természetét, azt, ahogyan világméretű katasztrófákra reagálunk, és azt is, hogy mégis mennyire sokszínűek és különbözőek vagyunk. Olyan emberi értékeket és tulajdonságokat sorakoztat fel a regény, amelyek rendesen elgondolkodtatnak saját magunkkal kapcsolatban is, hogy ezekkel mi vajon mennyiben rendelkezünk. Valamint a választás fontosságát is végig kihangsúlyozza, megmutatja, hogy minden egyes döntésnek megvan a maga következménye, amiért igenis vállalnunk kell a felelősséget, és nem bújhatunk ki alóla. Ez volt az a King regény, ami a leginkább elgondolkodtatott és a legtöbbet nyújtotta lelkiekben is, éppen az imént felsoroltak miatt. 
Érzelmileg tehát nagyon erős hatással volt rám, bevallom a végét meg is könnyeztem, mert olyannyira magával ragadott a történet. Rosszat azt hiszem nem is igen tudok róla mondani. Több helyen olvastam, hogy lassú folyású és így unalmas helyenként, én viszont ezt abszolút pozitívnak éreztem most. Hiszen ha belegondolunk, egy ilyen súlyú és méretű történetet nem is lehet nagy adagokban, sietősen lenyomni az olvasó torkán. Ezt emészteni kell, mert úgy gondolom pontosan ezzel a céllal íródott. 
Ahogy a könyvet leraktam már töltöttem is le a 4 részből álló, 1994-ben készült filmsorozatot. Tetszett, tetszett, de természetesen nyomába sem ért a könyvnek. Mindenesetre szórakoztató volt, és a többi adaptációhoz képest meglepően hűen követte a könyvbéli eseményeket, mindössze pár eltérést találtam. Ráadásul lassan jön az új film, és állítólag a forgatókönyvre már King is áldását adta. Szóval ahogy a Végítélet könyvverzióját, úgy a filmet is nyugodt szívvel ajánlom tulajdonképpen bárkinek. Azt hiszem jelenleg ez a legnagyobb kedvencem tőle. Olvassátok, nézzétek, biztosan nem bánjátok meg!

Úgy döntöttem ideje új hagyományt és új "rovatot" indítani, szóval összeszedtem azokat a termékeket, amiket a legjobban szerettem és legtöbbet használtam 2013 utolsó hónapjában.

Érdekelne titeket minden hónap végén egy-egy ilyen összefoglaló? Ez hogy tetszett? :)