Na de, mi is történt az elmúlt időszakban? Őszintén szólva, rengeteg dolog. Befejeztem a legutolsó félévemet az egyetemen, megírtam és leadtam egy szakdolgozatot, ami miről másról is szólhatott volna, mint a vloggerekről és az ő befolyásukról a nézők vásárlási hajlandóságára, végül pedig meg is védtem ezt a dolgozatot, egy héttel ezelőtt, amikor is mester diplomát szereztem. Azóta az első igazi munkámat is megkaptam, amitől még egyelőre enyhe sokkban vagyok, szóval az élet zajlik ám rendesen. Bevallom rendesen megijedtem, amikor kiderült, hogy márpedig ez nekem sikerült és lediplomázásom másnapján már meg is kaptam az első felvilágosítást arról, hogy mi lesz a feladatom és mi hogyan fog működni. Sokszor szerettem volna álltatni magamat azzal, hogy engem nem befolyásolnak a démonaim, igenis felül tudok kerekedni rajtuk, amikor csak kell és olyan fasza csaj vagyok, hogy nekem meg sem kottyan semmilyen kétség, mert úgyis elhessegetem ha kell. Hát, majdnem. Igenis kételkedem magamban és félek, hogy helyt tudok-e majd állni, holott tudom, hogy elszánt és szorgalmas vagyok és ha valamit igazán akarok, akkor meg is teszek érte mindent.
De ... vajon elég leszek? Elég szar érzés, amikor az eszeddel egyébként tudod, hogy képes vagy valamire, hiszen ismered magad, pontosan tudod mik az erősségeid és mik a gyengéid, és mégis... amikor ott a döntő pillanat, nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy mi sülhet el rosszul. Pedig... tényleg, mégis mi történhet? Úgy értem, oké, lehet, hogy rossz döntést hozunk. Na és aztán? Az életben szerencsére igen kevés olyan választás van, ami megmásíthatatlan és jóvátehetetlen és az univerzum valahogy mindig ad is lehetőséget a korrigálásra, ha arról van szó. Majd ezt mantrázgatom magamban, és remélem, lassanként felszívódnak a kétségek, ahogy jövök bele a mindennapos feladatok megoldásába.


Egyébként a legfurább érzés az, hogy van időm, és hogy ezt az időt végre azzal töltöm el, amivel csak akarom.  Szóval, ennek örömére a héten újra elkezdődik az edzés és a kajára való odafigyelés is, ugyanis két hónapja nem láttam konditermet, a szakdolgozat-államvizsga kettősének hatására, így a tükrök előtt manapság rekord gyorsasággal slisszolok el, higgyetek nekem. Emellett végre jut majd időm a főzésre is, mivel az elmúlt hetekben a konyhai tevékenységem nagyjából abból állt, hogy beírtam a Gugliba, hogy villámgyors recept ötletek, amik, ha szerencsém volt nem voltak csapnivalóak, majd bedobáltam mindent egy tepsibe, betoltam a sütőbe és örültem, hogy az égadta világon semmi mást nem kellett vele csinálni. Arról már nem is beszélek, hogy hetekkel, hónapokkal ezelőtt megvásárolt könyvek tucatjai sírnak a polcomon, amiért feléjük se néztem, mióta megvettem őket, és hogy a webdesign tanfolyamon most körülbelül háromnegyed éves lemaradást kell behoznom pár hónap alatt, mert az egyetem, a nyelvtanulás és a háztartás vezetése minden időmet lekötötte ezidáig. Ja igen, nyelvtanulás. Fogalmam sincs hova tettem a német jegyzeteimet.
Szóval van mit csinálni jelenleg is a munka mellett, de ez most valahogy mégis annyira más, mint eddig, hiszen idáig nagyon ügyeltem arra, hogy az egyetem haladjon szépen, és ne menjen semmi a rovására, most viszont, hogy ez a meghatározó tényező kiesett a mindennapjaimból... komolyan, teljes felszabadulás.


Szóval ez a poszt igazából egy bejelentkezés akart lenni, hogy mi a helyzet, hol tartok most és miért nem tudtam itt jelen lenni hónapokon keresztül. Szeretném ezentúl személyesebbre venni a hangvételt - persze, ha nem bánjátok - szóval ehhez muszáj volt kicsit belelátnotok a fejembe. Ezeken kívül, amiket itt fentebb megfogalmaztam egyelőre csak végtelenül fáradt vagyok, az agyműködésem még mindig nem állt egészen helyre és a beszédközpont is enyhén sérült, de remélem, ha végre helyreteszem magam agyban is, és kipihenem az elmúlt két hónapot, akkor maradandó károsodások nélkül sikerül megúsznom ezt az újabb tortúrát.